Rühellem a Wellhellot. Rühellem a Halott pénzt, a Végzet phiait, meg ezeket a mostanság divatos, nagyon mély, nagyon érzékeny, nagyon magvas zenéket.
Ámde, ez a bejegyzés nem az én elferdült stílusomról szól, sőt. Ma véletlenül belefutottam egy Welhello számba, a címe: Retúrjegy
Riszpekt. És ez a szám valamiért inspirált arra, hogy megírjam ezt a bejegyzést a szeretetről/szerelemről.
Vannak közhelyek:a szerelem hegyek mozgat, a szeretet megváltoztatja a világot, aki szeretni tud, az boldog ember, és még sorolhatnám. Lófasz. Ezek az üres szavak nem mondanak semmit. Nem mondanak semmit, ámde, igazán erre csak akkor döbben rá az ember, amikor szerelmes lesz. Majd, amikor letaglózza a szeretet. És ez akkor jön el, amikor megszületik a gyerek. Az más. Az nem taglóz, az bedarál, felemészt, megváltoztat, gyökeresen. Tudom, a szerelmedért meghalsz, mindent megteszel, semmi nem ér többet. Ám, ezek szintén "csak" szavak. Soha nem éreztem és nem is tudom semmihez hasonlítani azt az érzést, ami bennem van, amikor látom a két kis férget, akik miatt hétvégén korán kelek, akik miatt napi 24 órát idegeskedek, akik miatt legszívesebben fejjel mennék a falnak, akik miatt nincs akkor sör a barátokkal, amikor akarom, akik miatt a valaha elképzelt legtöbbet kellett feladnom. Vannak emberek, akik nagyon közel állnak hozzám, nincs még gyerekük. Hallgatom őket, a "baromságaikat" a szeretetről, az összetartásról, a fontos dolgokról az életben és nem javítom ki őket, mert nem is tudnám. Ugyanazokat hallom vissza, amiket hat éve én is hangoztattam. Nem tudok vitatkozni velük és nem is akarok. Nem szabad. Ezt fedezze fel mindenki magának. Emlékszem, mikor a Dávid megszületett és nem volt más, csak egy nagyon ronda, ráncos kis vekni kenyér, boldog voltam, mert akartam, de nem volt katarzis. Aztán, mikor az első, igazi, saját reakcióját megkaptam, kábé 3 hónaposan, hogy rám mosolygott, akkor tudtam, hogy ennyi. Át kell értékelnem a bölcsességről, szeretetről, érzelmekről eddig alkotott fogalmamaimat. Kurva nehéz volt. 35 évesen ott álltam és csak pislogtam, mint hal a szatyorban. "Bazdmeg, Peti, ez az a vekni kenyér, akit 3 hónapja tartottál a kezedben és nem volt semmi különös". Ott álltam , villámsújtva és éreztem, minden elveszett és mindent megtaláltam! Apa vagyok. Ennél nincs jobb. Nem, nem jobb az orgazmus, nem jobb a sör, bor, semmi. A tudat, hogy nemhogy mindent, de az életemet is odaadnám gondolkodás nélkül ezekért a kis szarosokért...ez az igazi!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.