Reggel hat, csörög az ébresztő, noha, szabadságon van. Nem is érti, de rutinszerűen elkezdi a napot. Kávéfőzés, félelem a kisdedektől, ninja-mód. Kávé kész, sehol egy törpekannibál. Mi a bráner van? Ekkor beugrik. A kisebbik lent van anyósnál(juhééé, van isten), a nagyobbikat ma műtik(sztornó, gecire nincs isten). Felhörpinti a kávéját, elmormol egy megszűrt "kurvaanyád"-at, mer trohadt forró volt. Dagadt nyelvvel, rettegve oson be a nagyobbikhoz, hogy ébressze. Sikerül. Felébred a család alfahímje. Ő maga, jó omegához méltón összehúzza magát és oldalogna el, ámde csoda történik! A főterror jókedvű! Ezen felbátorodva tárt karokkal közeledik felé, fején idült, idióta vigyor, talán, most az egyszer kap egy kis szeretetet, alázás nélkül!!! "Dávid, szeretlek!", mondja a kisdedek ártatlanságával és naivitásával, mire a válasz, olyan mosoly kíséretében, amiért a Sebhelyes Arcú sírva könyörögne:"Kész már a mézes tejem?????" . "Tudtam, nincs isten, hát csak a fiam, mit reméltem?", gondolja, s kullog vissza a konyhába, hoyg megcsinálja a mézes tejet. A kis minisztálin megissza, ettől valamivel jobb kedve lesz, ami annyit jelent, hogy apa meghúzhatja a tépőzárakat a cipőjén. Az apa ezt boldogan teljesíti, tudván, ennél nagyobb "szeretetviharban" ma már nem lesz része.
Irány a kórház. Anyázás a forgalomban, a felnőtt fejében többször fordul meg a "kibelezlek", "szétb.szom az arcodat, gennyedék patkány" és a "most kiszállok és beleb.szok a fejébe olyat, hogy még az unokája is megreped" szófordulat, mint egy református+evangélikus nászmisén az "Elmondok még egy történetet" frázis.
Sebaj, megérkeznek. Irány a 2. emelet, majd a földszint, majd megint a második emelet, megint a földszint és ezt így tovább, kábé végtelenszer. Nem baj, örvendezik, hisz lépcsőn megy, 34 985 123 lépcsőfoknál abbahagyja a számolást, mert ma nem kell edzenie! 14 kilóval később a kis Szarumán végre megkapja az ágyát. "Nézd, apa, kutyusos pizsama!", örvendezik, mit sem sejtve az előtte és szülei előtt álló megpróbáltatásokról. Felveszi, alig másfél-két órás kézitusa árán, de sikerül. Jön a nővérke, aki első látásra egy pitbull és egy viziló szerelemgyermeke. "Maga az apuka?" rivall rá, ezáltal egy lábon épphogy kihordható szívrohamot okozva. "igen, én" válaszolja szipogva.
"jöjjenek velem, Dávidka megkapja a nyugtatót", mondja, mindezt oly nyugtató hangon, ahogy a MEgadeth énekli el a Symphony of destruction-t. Követik, a kisded viháncolva, apuka letaglózva. A gyermek kap mindenfélét, amitől bolondra vidámodik és amiitől apuka elkezd töprengeni azon, lévén, elég alacsony hozzá, hogy megborotválkozik, majd beül ő is a rendelőbe, ahol ezt a frankó anyagot osztják és kér egy-két adagot ő is. Miért is ne járna neki is egy kis adag boldogság, nem igaz?
De nem teszi. Várnak, a kis diktátor egyre vidámabb/bambább, majd harsan a vizibull hangja:"OK, vihetik a műtőbe". Felnyalábolja a gyermeket, aki immáron épp mókusnak képzeli magát é sigyekszik apa fején,konkrétan az orrlukában tanyát verni. Némi küzdelem árán ezt elhárítja az atya és méltóságát majdnem megőrizve megy tovább a műtő bejárata felé, ahol átadja vérét egy műtőssegédnek. A várakozás nagyon lassú percei következnek, majd ismét feltárul az ajtó és ott van a törpedémon, félig öntudatlanul. Soha nem láttamég így, meg is rökönyödik. Mi ez? A fia nem röhögi ki, nem dumál hozzá, nem harap belé, nem alázza meg, csak lóg, ernyedten. Átveszi a másik férfitól, aggódón, féltőn. Magához szorítja és irány a kórházi szoba. Most jön a fekete leves. Megy ki a kis mocsokból az altató, ami kb megharmincszorozza az erejét. Hosszú földharc következik, ahol apa áll vesztésre "Mi a fasz? Ő 23 kiló, én 84!" gondolja és gyönyörű manőverrel épp elkezdene egy karfeszítést, ezáltal kopogtatva az ellent, aki jelen esetben a saját fia. Ámde észbekap."Higgadjál csak azt akadályozd meg, hogy a kanült kitépje, vagy leszedje a kötést a szeméről!" ez sikerül is, noha, közben nem egyszer gondol arra, hogy papot hív a fiához, hisz ilyen hangokat csak Regantől hallott, az Ördögűző című, méltán híres filmben, amitől, nem szégyen, nem egyszer fossa össze a gatyáját. Végül a kisgyermek lehiggad, elalszik. Az unalom órái következnek, majd, egy áldott hang, a délutánso nővér, aki leginkább egy uhu és egy vizitulok hibridjének tűnik(hol vannak a nagymellű, pornós nővérkék) közli, hogy"na, kivehetjük a kanült, és irány haza!". Itt az érett felnőtt, kétgyermekes apa egy-két percre elájul, míg négyéves gyermeke édes kacajjal nézi, ahogy a kihúzott, kábé hatvan cm hosszú tű helyén támadt lukon fröccsen belőle a vér. Fellocsolják(és itt előkerülnek a pornós nővérkék, akik körbeállják és röhögnek rajta), feláll és felöltözteti a kis szarost. A gyermek nézi, majd így szól:"Apa, ez egy jó nap volt!". Apa felszedi az állát a földről s ezt kérdezi a fiától"Jó nap? Dávid, hát megműtöttek, öntudatlanul üvöltöttél, fájt a kanül. Hogy lehetne ez jó nap?" "Hát úgy, hogy egész nap velem voltál"...és itt elbőgtem magam, nem tagadom
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.