Cumimentesség

"Dorika, mit szólnál, ha hétvégén a odaadnánk a cumidat a cumimanónak?" - kérdik a felnőttek reménykedő, bár a realisták örök szorongó tekintetével nézve a kisebbik zsarnokra, aki 45 db-lel cuppogva, érdeklődve figyeli a nagyok ténykedését. "De apa, nincs is cumimanó szerintem!" - szól a nagyobbik, kiölve a reménykedőt a tekintetükből. "Ninc cumimanyó?" - reagál a csepp és immáron szinte látni, ahogy a mohóság és a zsarnokság kapzsi lángja gyúl szemében. Ettől mindkét szülőnek zseléssé válik a térde, cseppfolyóssá minden belső szerve és legyőzhetetlen rettegés vesz rajtuk erőt.

Az apa, elvégre mégiscsak ő a férfi a családban, magához ragadja a kezdeményezést. Persze, rosszabbat akarva sem tehetne. "Dávid, menjél játszani, Dorikával beszélünk!" - süvölti, miközben azt hiszi, "Na, ugye! Kinek van itt tekintélye?". A nagyobbik, lenéző félmosollyal a szája sarkában így szól: "ok, megyek, de ez már nálam sem vált be!". A cumicuppogás erősödik, miközben a legtörpébbik érdeklődve figyeli a csörtét az alárendelt(apa) és a domináns(nagyobbik gennygömb) között. Az apa falfehéren, remegő hangon próbálja atomjaira rombolt önbecsülését visszaszerezni ezért egy herélt bakmacska vinnyogásával ennyit mond: "Nem is emlékszel már rá, indulj játszani!". De érzi, hogy erre a visszavágásra már  a "szánalmas" sem elég, ezzel összezúzta immáron saját magáan is azt, amiről azt hitte, hoyg van, a tekintélyét.

Ahogy a nagyobbik elvonul - az apa esküszik rá, hogy hallja, ahogy gúnyosan kacarászik - odafordul a a legapróbb orkhoz. "Dorika, a nagylányok akik oviba járnak, már nem cumiznak, cumi nélkül alszanak, mert odaadták a cumijukat a cumimanónak" - mondja, s közben bőszen imádkozik az Istenhez, Thorhoz, Zeuszhoz, hogy ez az apró diktátor elfelejtse, amit az a mocsok bátyja mondott. De ez egy kegyetlen világ. "Apa, Dáid aszonta, ninc cumimanó" - közli, miközben angyali arcán diadalittas mosoly ragyog, ahogy látja az apját saját önbecsülését siratni. "De Dorika, értsd meg...." - kezdené újra a lelki roncs, de érzi, nincs esély rábeszélésre.A csapdába esett nyúl tekintetével néz párjára, aki, áldott legyen a neve, segít neki. " De a Dávid azt nem mondta, hogy van cumimanó, és minden cumiért ajándékot ad!". IGEN! Ajándék! ez az ! Ám ekkor, az öregebb, akiről egy pillanatra elfeledkeztek, felbukkan. "Ajándék?" - süvölti a metsző téli szél hidegségével. "AJÁNDÉK? Én nem kaptam semmit!" - zokogja és néz szomorúan, ami rosszabb, mintha dühös lenne, a két tanácstalanul, szaró galambként egy helyben toporgó felnőttre. "Akájmilyen ajándék?" - kérdi eközben tárgyilagosan, érzelemmentes hangon a mignon magasságú kisleány, aki teljesen tisztában van azzal, hogy totális kontroll alatt tartja a mamlasz felnőtteket. "Akármilyen, igen" - nyögi az apa megtörve és érzi, hogy a meccs elveszett. Érzi, hogy mi lesz a következő kérdés és ki fogja feltenni, érzi, hogy ebből jól már nem lehet kijönni. Az első könnycsepp lassan legördül az arcán és akkor jön, amit már várt:"Akkor most én is kaphatok, amit akarok?" - kérdi a magasabb t-rex olyan bicskoganyitogató mosollyal, amely csak azok sajátja, akik biztosak a dolgukban. Az apa, immáron szívesen cserélne egy sérült mókussal, ami épp az orosz tajgán egy téli viharban próbál életben maradni, próbálja a "bármit" élét elvenni:"hát, nem akármit..", kezdi, de látja, a fia szája már biggyed is lefelé. "Igen, Dávid, te is akármit!" - mondja beletörődve, összetörve, és mintha, törp-alkatához képest is széles válla keskenyedne élőben. Megtörten, öregen, mégis boldogan néz a két kis rabszolgatartó-makettre, ahogy örülnek apa ígéretének, ami apának egyenlő az anyagi csőddel, de abban a pillanatban leszarja. Boldogok, és ez a legfontosabb.