Éjszaka

"Apaaaaaaa!"- hasít bele a süvöltés az éjszakába. A férfi felébred, minden érzékszerve kiélesedik egy pillanat alatt,mint zsákmányállatnak a ragadozóktól hemzsegő erdőben. Remegve fekszik, nem mozdul. "visszaalszik, nem lesz baj! Minden rendben!" - mantrázza rendületlenül! És sikerül!! 30 perc néma,mozdulatlan rettegés után minden bátorságát összeszedve beninjázik az oroszlánbarlangba. Bent a két Kerberosz-makett békésen szuszogva alszik. Apa meglágyul. Nem bírja megállni, hogy ne puszilja meg mind a kettőt. A nagyobbikhoz megy, csókot lehet az arcára, mire az "ne már!" morgással elfordul. Ezek után, a földön szanaszét szórt, legonak, kisautónak, bábuknak álcázott kínzóeszközökön átjutva(néma szitkokkal és patakzó könnyáradattal az arcán) odaér a nagyobbik kihíváshoz, mely egyelőre ugyan jóval kisebb, mint a bátyja. Előrehajol élvezi a csendes, békés pillanatot, nézi a sötétben a lánya csodaszép arcát. Ekkor jeges érzés kúszik szívére. Valaki nézi őt! A legrosszabbtól tartva hátrábbhőköl és meglátja. A könyörtelen szempár, mely a rózsás, gyönyörű arcba van ültetve, őt nézi! "NEM ALSZIK!" sikítja mentálisan, "EZ CSAPDA!!!". De ekkor már tudja, elkésett. Kétségbeesetten futna hátra, de természetesen a kínzóeszközök, melyek idegsebészi precizitással találják el talpán a legfájóbb pontokat, már készenlétben várnak. A hátrafelé futásból emiatt Tom és jerry-szerű groteszk helyben gimnasztika alakul ki, melynek vége egy orbitális esés. A felnőtt, igyekezvén két és fél pillanat alatt kilábalni a súlyos agyrázkódásból, amit beszerzett, rettegőn néz fel az ágyra, melyen a takaró már púpozódik fel, jelezvén azt, hogy a kisebbik pestisjárvány támadásba lendült, észnél és teljes ereje tudatában van. Lecsap. 2 és fél éves tüdejének teljes kapacitásával, valamint, egy kisebb koncertterem kihangosító szerelésének hangerejével sivít:"Apaaaaaaaa! Kéjek innniiiiit! Pisiiiii kejjj!". Az eséstől valamint az álmosságtól még mindig szédelgő férfiember feláll, toporog egy sort tanácstalanságában. "Dorika, menjél el pisilni!" - követi el a végzetes hibát, ekkor még nem fogván fel, mit tett. A humán hangszóró teljes torkából kezd üvölteni, hogy nem akar menni pisilni. A felnőtt megsemmisülve, összetörve, rémülten zokogva kiszalad a szobából, hogy legalább azt a telibevert vizet behozza az ekkor már teljes odaadással tűzoltókocsi-osztagot imitáló lányának. Mire visszaér, elkeseredve látja, hogy a zajláda oda vissza összehugyozta az ágyneműt, pizsit, plafont, ruhásszekrényt, mindent. Nem bírja tovább. Felébreszti angyali feleségét, aki "Picsába, hogy nem tudok két percet aludni, mert a férjem egy töketlen barom!" kedveskedéssel rúg egyet amúgy is megviselt porhüvelyébe, majd rendbe rakja a káoszt, amit a hidroglóbusz fejű gonosz törpe elégedett mosollyal néz végig, cumijával a szájában a Csak a nézését meg a járását ritmusára cuppogva. Miután anya kész van, 1,2 mp alatt merül tengermély álomba. A megalázott férfi visszakúszik az égyba, kicsit küzd még a rá-rátörő hányingerrel, fejfájással, de aztán sikerül elaludnia. Így is megy ez egészen 23 percig, mikor is a nej kelti fel, felkapcsolván a villanyt a szobában, hoyg ő indul dolgozni és harisnyát keres. Az ember szemébe a fény ezermillió apró tőrrel döf,sokkolva ezáltal. Levegőért kapkodva ül fel, próbál alkalmazkodni a megváltozott látási viszonyokhoz. Ahogy ez sikerül, egyből rájön a sikítófrász! Ott áll a nagyobbik, báránykával a hónalja alatt, annyira ártatlan vigyorral az arcán, amennyira egy kannibál mosolya lehet biztató, mielőtt beledobja leendő vacsija mellé a bugyogó vízbe a hagymát. Anya el, irány a munka. Apa még reménykedik,hogy azt az egy órát, amit még aludhatna, alvással is fogja tölteni. "Gyere, Dávid, feküdj ide mellém, még aludjunk, korán van!" - nyögi reménytelenül. "Nem, apa, nincs kedvem". - mondja töprengve. Kisvártatva arca felderül, ezzel egyidőben a felnőtt elveszti minden reményét. "Tudom már, apa! Énekeljük a kis karácsonyt!" és ellentmondást nem tűrően már kezdi is. Apu, még mindig csak bootoló agyával próbálja követni, kis karácsony, a kalácsom, stb. EGy ideig sikerül is, ámde új szavak, mondatok, versszakok kerülnek elő, amit a nagyobbik horrortörpe láthatóan magabiztosan énekel. "kezem...hmmmm.zik..", próbálja énekelni a szöveget, hiába. A kis maffiavezér természetesen egyből kiszúrja, hogy valamit jobban tuid az összetörten heverő, gyermekkori emlékeiben őrülten kutató felnőttnél és teli torokból kacagva azt kérdezi:"Apa, hát még ezt sem tudod?". Itt tudja, hogy nincs tovább, a leghelyesebb az lenne ha kimenne a kertbe, a fagyott földbe gödröt ásna, belefeküdne, majd a földet magára húzva aludna boldog, örök, nyugodt álmot. Ám ekkor ismét megjelenik a kisebbik, amely jelző csak szó szerint igaz rá. A két "férfi" megmerevedik, rettegve lesi a kis Halálcsillag első reakcióját, melytől függ az egész nap. Néma csend, a légy zümmögése AC/DC koncert lenne, ha ilyen hidegben lenne légy. 3 mp mély kuss, mely most legalább 30 percnek hat és....és MOSOLY! A kis bújós manipulátor beugrik apa mellé az ágyba, átöleli, vigyorog, és közli:"Apa, én ajuttam!". Ezek után a nagyobbik kínzóeszköz is eltekint a Kis karácsony további éneklésétől, odamegy a remegő csont-, izom- és hájhalomhoz, aki egykoron az apja volt, megöleli és beleüvölti a fejébe:"Szeretlek!". És ekkor a felnőtt elfelejti. Elfelejti, hogy nem aludt, elfelejti a sérüléseket és boldog. Olyan boldog, amit amíg a két személyre szabott enbergiavámpírja nem létezett, el sem bírt képzelni, hogy létezik.