A rejtély

Kétéves lett. Elkezdett  beszélni. Egyfajta klingon-magyar-kínai-bantu-angol nyelv keverékén, amit a bátyján és anyján kívül maximum a bölcsis társai értenek. Ha jól megnézzük, apa ezen halmazok egyikában sem szerepel. Egy este azonban adódott, hogy hárman maradtak otthon, a nagyobbik miniMengele, valamint a kisebbik humánsziréna. Apa nem félt, erős, kemény ember, vasakarattal, az izmokat sem a szél hordta rá, nem lesz gond. "Mit csináljunk, srácok?" kiáltja lelkesen, naívan, mit sem sejtve az eljövendő katasztrófáról. "Apa, rakjál be nekem egy mesét. Egy hosszút, jó?" - kérleli a női szívek leendő összetörője, az idősebb mocsok, átkarolva a férfit.Nincs apa, aki ennek a kérésnek ellent tud állni, nekem ne mondja senki. Beteszi a mesét, majd, miután látja, hogy a fiú dülledt szemmel hipnotizálva mered Rozsdás, a permetező repülő hihetetlen kalandjaira, nagyot sóhajt:"Ohh, a kicsivel meg eljátszok, hálistennek, nincs gond, I'm the best father in the world". Kicsit ki is húzza magát büszkén, sőt, odáig merészkedik, hoyg beoson a fürdőszobába, meglesi magát a tükörben. Ez már annyira nem tetszik neki, meg is bánja hamar. "Mindegy, f.sz vagyok" - gondolja, irány a gyerekszoba, hogy elkezdje az önfeledt, kacagással, öleléssel, puszival teli játékot a kisebbikkel. Legalábbis, így játszódik le felnőtt, tudatlan agyában a dolog. Ám ahogy belép a helyiségbe, rémisztő, csontig hatoló hideg csapja meg. "Mi ez? Kitört az ablak?" - találgat, aztán meglátja. A kicsi ül a sarokban, tekintete villámlik, Damien Thorn ( https://en.wikipedia.org/wiki/Damien_Thorn ) arca hozzá képest az aktuális stréber bölcsist idézi, ahogy épp naposként a kedvenc óvónénijének árulhatja be a kis pajtásait. Az apa ledermed, mint sérült mókus, amelyik a saját vérében fetrengve szembenéz a rá lecsapó uhu-val. "D-d-d-d-orika, baj van? " - kérdi hebegve. A csepp ember, ki most rémisztőbb, mint a walking dead akármelyik gonosza, ránéz és annyit mond:"játánajmola". Az ember egyből tudja, ahogy az időjárásváltozást érzi meg az öreg szervezet, hogy itt vége mindennek, ha nem találja ki, mit akar a mini. Ha nem fejti meg élete legnehezebb rejtvényét, akkor ennyi volt, elindul a visítás, aminek egyetlenb személy tudna véget vetni:Anya. De anya messze van. Apu, egyfajta informatikus-apa logika mentén kitalálja, hogy majd a neten felkutatja a kis humánlucifer pajátsait a bölcsiből, hátha azok értik, amit akar, majd, a szüleik lefordítják emberi nyelvre ezt az ewok-makogást. Leül a gép elé, a háttérből hallja, ahogy közeledik az "APA!!!! játánajmola akajjok!" sivítás. Remegő kézzel keres, persze nem talál semmit! Ekkor fény önti el az agyát, hát a nagyfiú! Az ő fia! Az ő mása,vér a véréből, aki rajongva, imádva szereti őt, ő érti ezt a gremlint, aki a játánajmola-t követeli tőle. Berohan a nappaliba, ahol Rozsdás épp egy hidat locsol le, hogy az arról lecsúszó két lakókocsi(egy férfi és egy nő) megmeneküljön. "Dávid, mit akar a Dorika tőlem? Segíts!" - mondja az ekkorra már testszerte megőszült, 40 évet öregedett felnőtt, aki rettegéstől félőrült szemmel pislog a gyermekszoba felé, várva, hogy akármelyik pillanatban megjelenik a Pokol királynője, a saját leánygyermeke, aki még halkan, de határozottan, 300 szó/mp sebességgel ismételgeti:"játánajmola". A miniatűr politikus ránéz és így szól:"Apa, hagyjál! Nemsokára mennem kell aludni, te mondtad, de addig nézhetem a mesét". Érzi, ahogy cseppfolyósodik a teste. Nem...inkább szeretné, ha cseppfolyósodna, mert akkor elfolyhatna a wc-n keresztül az emésztőbe és nem kéne szembenézni a microdémon haragjával.Nincs ilyen szerencséje, jött a horrortörpe! "játánajmola". "Éhes vagy, Dorika? Enni szeretnél valamit" "Igen! játánajmola"."Járkál a mama?" - kérdi, pánikban, remegő, kocsonyás térdekkel. "NEEEEM! JÁTÁNAJMOLAAAAAA!" sivítja, miközben ablakok törnek, operaénekesnők sárgulnak az irigységtől. "Gyere, kislányom, mutasd meg, mi kell!" - mondja, hirtelen ötlettől vezérelve. Felkapja ölbe, beszerezve közben 2-3 hererúgást, valamint egy szemgolyókarcolást. "Mutasd, mi kell!" A kislány rámutat az egész konyhára:"játánajmola". Nézi a konyhát, az jár az eszében"találd meg, bazdmeg, találd meg, mi az a játánajmola, vagy itt döglesz meg!" És ekkor, valószínűleg isteni sugallatra, meglátja. "Gránátalma, Dorika, Gránátalma?"-  kérdezi, a megkönnyebbülés könnyei miatt fuldokló hangon. "Igej!" - mondja a törpeHusszein, elégedett vigyorral a feján, mely sokkal inkább szól apa leharcolt állapotának, mint annak, hogy kitalálták, mit akar enni. Apa, aki ekkor már csak egy porhüvely, boldog, fásult-fáradt mosollyal magozza ki a gránátalmát 30 perc alatt, amit a kis piranha 3,46 perc alatt fal fel. Ezalatt a csontsovánnyá aszott, Tutankhamonra hajazó férfi harag helyett hihetetlen szereléemmel(nem, nem nő iránt érzett szerelemmel) a szívében nézi, ahogy a kis féreg boldog mosollyal félretolja a tálat és közli:"Apa, nem kejj, ájmos vagyok!"