"Vasárnap van, lecsó-nap!" - gondolja az apa derűsen.  Az idő gyönyörű, napsütéses. Kertben a 70 kg-os bullmasztiff őrzi a házat(döglik az oldalán, és úgy horkol, mintha oroszlánok egy falkája várná a bátor gondozótól az aznapi hamit), a két törperém épp összevesznek valamin, amiért mindkettő hisztizik. A kisebbik földhöz veri magát, ami akkora rengésekkel jár, hogy a szomszédok remegő kézzel kirohannak a házakból, némelyiknél mobiltelefon, van, aki habos testtel, törölközőt maga köré kerítve sikítófrászosan hívja a katasztrófavédelmet. A katasztrófahatást erősíti szintén a kisebbik légvédelmi szirána hangját megszégyenítő bömbölése is, miközben a nagyobbik, immáron kevésbé démon-szerű tekintettel(mivel szívódik fel a műtét utáni bevérzés a szeméből), elégedett fejjel nézi húga vergődését, majd, büszkén elvonul az aznapi zsákmánnyal, egy szélforgóval. Egyszóval, a szokásos vasárnap délelőtt, semmi különös. Elkezdi a hozzávalók aprítgatását, csapva némi zajt ezáltal, ami nem lenne számottevő hiba, de, mivel az emberevőknek hihetetlenül kifinomult lokátoruk van, így egyből lebukik. Az előbb még oly édes, bamba mosoly eltűnik arcáról, helyét a rettegés búsómaszk-szerű fintora veszi át, ahogy látja, hogy a kisdedek a konyha felé fordulnak, mint ahogy a cápa érzi meg vérző áldozatát a vízben. lélegzetét visszafojtva merevedik mozdulatlanságba, hátha mégnem késő. De sajnos az....beözönlenek a konyhába "Apa, én pucolom a hagymát, jó? és képzeld, amikor elkezd forogni a szélforgó, akkor oda kell adni nekem, mert különben jönnek a rendőrök", valamint"Apa! Apa? Tütü, vavaú, mama" sivításokkal, kérdésekkel, amikkel azt fejezik ki, hogy ők bizony most itt lecsót fognak főzni apával, amiről apa tudja, hogy mocskos nagy pusztítás lesz a vége. "Jó, Dávid, pucolhatsz hagymát és figyelem a szélforgót, ha forog, kirohanok és odaadom, ne jöjjenek a rendőrök!", mondja csüggedten, majd, hogy a kisebbik kereplő is elhallgasson egy pillanatra, őt is megnyugtatja:"Igen, apa vagyok és nem, a  kutyus nem autóval jött". Elkezdődik a szertartás. Mivel, a kisebbek, akik erősebbek, dominánsabbak és határozottabbak, mint a felnőtt, elfoglalják a két méter hosszú konyhapult teljes egészét, így az atya kiszorul egy, a kávéfőző és a mikro közti, uszkve 10-12 cm széles sávra. Itt molyolgat, paprikát vág(erőset is egy keveset, mert az kell a lecsóba), majd a maradékot félreteszi. Közben a kis motollák tépik, szaggatják a lilahagyma héját, elképesztő mennyiségű szemetet kreálva ezáltal, melynek természetesen igen kis hányada landol a szemetesben. Ebben a békés idillben telik el egy-másfél óra, majd 3 köbméter szemét és 14 kg megtisztított lilahagyma után a felnőtt végre odafér, hogy el tudja kezdeni az érdemi munkát, a hagymapucolást. Igen ám, de csak a nagyobbik unta meg a segítséget, a kisebbik gonosz ott téblábol és élvezettel nézi, ahogy apa látása lassan, de biztosan elhomályosul. Nem, nem a meghatottságtól, hisz viszonylag kevéssé megható, ahogy 12 kilónyi gonoszság, apa könnyzáporát kihasználva, különféle használati tárgyakat rak az útba, úgymint, doboz tej, villa, babakocsi. Az pedig még kevéssé szívhezszóló, hogy, miután a szülő mindezekbe heves káromkodások közepette belelépett, a kis szeme fénye, az angyalka úgy röhög, hogy alig kap levegőt. Szipogva, bőgve, halkan anyázva befejezi a hagyma aprítását, majd felfigyel valamire! Csend van!! Atyaúristen, mi történt? Páni félelem lesz úrrá rajta, mi van a gyerekkel?? Igen ám, de hoyg ezt megtudja, vissza kéne nyernie a látását, ami a percenként 27 literes könnyáradat mögül nem olyan egyszerű. Egyszer csak sikerül, és látja a kis boldogságot, ahogy nyújtja felé tündéri kezeit, némán kérlelve:"Apa, vegyél fel!"..."Istenem, hát csak szeret!" - gondolja meghatva és karjaiba zárja a kislányt, úgy gondolván, ennél boldogabb már nem lehet!  A kislány felé nyújtja aranyos, dundi, puszilni- zabálnivaló kis kacsóit és megsimogatja vele az arcát! Földöntúli boldogság, eufórikus megnyugvás lesz úrrá felnőtt szívén. Egészen 1,2 másodpercig, amikor is a jó magyar zöld hegyes erős, amit a kis démon szétmancsolt, savként kezdi marni az arcát, a szemét, mindenét. EKkor látja, hogy nem angyali bögyörőkezecskék azok, hanem egy világelpusztító démon karmokban végződő mancsai. Sikoltva hőköl hátrva, ismét teljesen vakon. Annyi ereje még van, hogy letegye a változatosság kedvéért ismét hangosan fuldokolva röhögő gyermekét a földre, majd magzatpózba kuporodván üvöltve zokog egyet. Megpróbálja égő szemeit hozzányomni a hűs konyhacsempéhez, de sajnos, a genetika, úgy mint orr, homlok, egyszerűen nem engedik, hogy a csupasz szemgolyóit tapadókorongként rászippantsa a kőzetre.Taktikát vált, feláll és tapogatózva, bőgve keresi a fürdőszobát Megtalálja, vakon, szánalmasan, arcán takony-nyál-könny keverékével behajtogatja magát a kézmosó alá, és nyüszítve folyatja a szemébe a hideg vizet, uszkve két órán keresztül. miután újra lát, lánya már bűntudattal a szemében várja a konyhában és nyújtja felé megint kis kezeit! Neeeem, ennek még egyszer nem dől be, hiába az angyali arc, a bűnbánó, huncut mosoly. Már tudja, hogy a tökéletesen ártalmatlan, pufók, zsabós-habos külső mögött olyan belső lakozik, ami láttán még Lucifer is zokogva takarná el szemét. iszonyodva hátrál, kezeit védelmezőn maga elé tartván, miközben a rémtörpe "APA, APA!" kiáltással viháncolva üldözi! Az áldozat fél, retteg, szűkölve menekül,de ezt így nem lehet örökké. Félelemtől megbénulva enged a terrornak, és felemeli a a 12 kilós gyilkost. Ezúttal a várt hatás elmarad, a kölök tényleg csak bűnbánatból kéredzkedett fel, nincs paprika a szembe, aljas rúgás lentre, mely pont annyira pöccinti össze a golyókat, hoyg azok tiki-takizva teljesen cselekvésképtelenné tegyék az apát. Kicsit megnyugodva, de még mindig azért valami alattomos csapástól tartva befejezi a kaja elkészítését, majd boldogan nézi, ahogy a hétfői "ebédre lecsó" álmai elillannak, mivel mint hiénafalka a dögre, úgy csap le a kétszemélyes sáskaraj a ételre.