Gondolatok

Ez most kivételesen nem egy élmény kicsit humorosan kiszínezett leírása, hanem egy vélemény. Sajnos megnéztem a mórahalmi Rákosi-Kádár.stb időket idéző videot, mikor is a, ha jól láttam, kiscsoportos óvódásokból álló sor istenítette a kormányablakot. Elől, jó pártkatonához híven a kikent-kifent ötvenes "óvónéni" mint engedelmes kis rabokat, vezeti be őket, ahol szegények, elmondják, eléneklik, eltáncolják a szöveget, amiről halvány lila elképzelésük sincs, mit jelenthet. Ide-oda kóricálnak, elmondják a szájukba adott kinderidióta baromságot, aminél ők, a kis 3-4 éves agyukkal sokkal, de sokkal értelmesebbet tudtak volna írni(ezúton is küldöm Kovács Katalinnak, a "mű" szerzőjének őszinte gratulációmat, hisz soha nem hittem volna, hogy manapság létezik az oly divatos valóságshow-k főszereplőinél ostobább véglény a földön, ámde ő bebizonyította, ismét tévedtem). Először a szánalom, majd a harag, végül a csüggedtség fogott el, ahogy megnéztem ezt a vergődést. Apa szemmel néztem az egészet és szétbaszott az ideg. Aranyos, tündéri kölköket berángatnak azért, hogy mocskos, politikai intézményeket, célokat népszerűsítsenek. Lehet, hogy én lihegem túl, lehet, hogy én vagyok túlérzékeny, de itt erőszakot követnek el a szülőn, mint intézményen, manapság talán az egyetlen eszmén, amit még nem mocskoltak be. És miért? Marketing célból. ott állnak ezek az aranyos mazsolák, büszkék magukra, mert nem hibáznak, elmondják,eléneklik, amit kell és bezsebelik az óvónénik, szülők dicséretét. Csak a szülők, óvónénik azt felejtik el(vagy ha nem, akkor az még elkeserítőbb), hogy ezáltal degradálták gyermekeiket egy tárggyá, amit a kormány(TÖK MINDEGY, MELYIK) felhasznál a saját érdekei miatt. és közben, a legszebb, hogy kikent-kifent óvónénink büszkeségtől dagadó mellkassal nézi a törpéket, hogy "Lám, milyen szépen teljesítenek az ő kis növendékei!". Hát, tessék megrohadni, legyen oly kedves! Nem kérem, hogy tessék felköpni, majd aláállni, mert ahhoz úgyis hülyének tetszik lenni, hogy felfogja, hogy alacsonyította le ezeket a gyerekeket azáltal, hogy ilyen ügyesen be tetszett tanítani nekik a propaganda-szöveget. nem hittem volna, de saját magamat juttatták eszembe, ahogy vonulok a Felvonulás téren, kezemben sarló-kalapácsos lufi(aminek akkor nagyon örültem) és éneklem az Amúri partizánok dalát, vagy a szovjet himnuszt. Nem meggyőződésből, mert fingom nem volt, mit jelent, hanem mert dicséretet kaptam érte, mert szép idő volt, mert anyuékkal lehettem. De közben nem fogtam fel a figyelő tekinteteket, a vállon átvetett géppuskák beolajozott csövén megcsillanó napfényt, nem vettem észre, hogy a felnőttek inkább vicsorognak, mint mosolyognak, nem vettem észre, hogy az egész mennyire látszat, mennyire tárgyként használnak minket. Nem hiszem, hogy eljut akárkihez is, akinek szólna, de kedves hű pártkatona óvónénik, kedves politikusok, akik immár híján vannak minden emberségnek és ezt büszkén hirdetik is, kapjátok be a faszomat! (elnézést az alpáriságért)